A vízben, vadban bővelkedő Gaja-völgye már ősidők óta vonzotta az embert. A Bakonyvidék legtöbb községében találnak római emlékeket,
tehát jóformán az egész vidéket benépesítették már a rómaiak. 1899-ben Bakonynánáról 363 db-ból álló középkori éremlelet a Nemzeti Múzeumban, újabban pedig az alsómalom melletti sziklafal repedéseiből több Mátyáskori ezüstpénz került a Veszprémi Múzeumba.
        1488-ban Nana Domonkos préposté volt, akinek jobbágyai 21 forint adót fizettek. 1555-ben Oroszlán bég a nánaiakat is Fehérvárra parancsolja. 1564-ben a török felégette. 1570-ben újra lakott, de most már a török uralom alatt áll. Ennek következtében a népes telekállomány rohamosan fogy.
        1597-től elnéptelenedik, s csak 1622-ben jelenik meg ismét a népes faluk között. 1660-ban újra puszta hely, hosszú évtizedekig mint prédium Dudarhoz tartozik.
        A 18. század kezdetén még református magyarok lakják, kiknek templomuk is volt. Gróf Nádasdy Ferenc tábornagy és a tőle meghívott ciszteriek térítő munkája elől azonban Dudarra távoznak, kiknek helyét a német telepesek foglalják el. A zirci anyakönyvben 1735-ben van az első bejegyzés Nánáról, mely 1763-ban kap külön anyakönyvet.
        Megélhetési forrásai a földművelés, de még inkább az állattenyésztés. A falu egyetlen malma a XVI. században jobbágyi birtok volt. Újat az uraság építetett. A németek inkább az erdő nyújtotta lehetőségeket kezdték kihasználni. Meszet és szenet égettek. Az erdő fáját Veszprém, Székesfehérvár és Győr piacain adták el.
        A XVI-XVII. században Nána a győri püspöknek a szolgáltatja be tizeddézsmáját. A XVII. század közepén a töröknek adják a tizeddézsmát. Az új népesség először 1744-ben kötött szerződést urával, utána 1762-ben.
        A XIX. század elején vallásnap lesz a kegyura s ennek segítségével 1826-ban épül fel a falu  mai temploma 11 ezer forint költséggel,a lelkészlakot pedig 1830-ban építi fel Mann Alberik, mint a kronosztikonja is hirdeti.
        A Bakonyvidék több ízben volt jelentősebb népmozgalmak színtere. A németek egy rétegei a történelem során különböző szakaszokban és népmozgalmi hullámokban kerültek mai lakóhelyükre. A török kiűzése és a Rákóczi - szabadságharc következtében elnéptelenedett területekre 1689 - 1740 között települtek be mintegy 40 Veszprém megyei helységbe. (Bakonynána 1744. svábok) Ezen újabb települők nagy szorgalommal láttak neki az elmúlt háborús évszázadok hiányainak pótlásához. A Bakonyvidéken letelepült délnémetek, kiket általában jól-rosszúl sváboknak neveznek, Németország és Ausztria különböző vidékeiről származnak.
        A Bakony falvaiban a dunai-bajor dialektust beszélik. A telepesek nagy része bajor, kisebb csoportjuk sváb területről jött, az Esterházyak a Zichyek, a veszprémi püspökség és a zirci apátság telepítési akciójaként.
 

  A bakonyi németeknél - és ezek hatása alatt a magyaroknál is - mind gyakrabban tapasztaljuk, hogy az utcáról kis-, és nagykapu vezet az udvarra. A kapu mellett kis virágoskert virít. A németek a hazájukból hozott népszokásokból sokat megőriztek. Így például nem nagyon változatos dallam, de mindig két - vagy több hangon énekelt érdekes népdalaik rendszerint még óhazából származnak, s öröklődtek nemzedékről nemzedékre. A fiatalság nagyon szeret énekelni. Vasár- és ünnepnapokon stb. is mindenfelé fel-felcsendül a csoportokba verődött legények és lányok vegyeshangú éneke.
        A Bakonyvidék lakóinak ruházata főleg a régi idők nőinek tarka-cifra ruházatához képest szinte túlságosan egyszerű. A kultúra nivelláló hatását talán sehol sem éreztette nálunk annyira, mint éppen a ruházat terén. A férfiak ünneplő ruhája sötétkék vagy fekete posztóból készül, testhezálló, de nem feszes nadrágot viselnek csizmával, a lapos gombokkal díszített kabát pedig rövid, alig tenyérnyivel hosszabb a mellénynél. A férjezett nő ünnepi  alkalomkor csak fekete ruhát visel. Meglett asszonyok, anyók télen egy nagy fekete kendőt viselnek.
        Gajapatak - a nép már régóta alkalmazza e megnevezést, a Bakonynánától húzódó, kanyargós szurdokvölgy vízfolyása. Szekérút, malomárok, vadaskert, fűrészmalom, bükkfák és a mind erősebbé váló zajról vehetjük észre, hogy már az úgynevezett Római - fürdő fölé érkeztünk.
        A Római - fürdő megkapó fenségét toll alig írhatja le, elbűvölve állunk a vadul össze-vissza hányt, hippurit mészkősziklák közt zúgó, örvénylő, kanyargó, s itt - ott több méternyire is lezuhanó Gaja tajtékozó vizének közelében, s alig tudunk ráeszmélni arra, hogy itt most tulajdonképpen a Bakonynak egy vadregényes zugában állunk.